A Dán Műszaki Egyetem (DTU) Nemzeti Élelmiszertudományi Intézetének kutatói egy rakás olyan tanulmányt vizsgáltak meg, amelyek a vörös húsok - ezen belül a feldolgozott vörös húsok - fogyasztása és a rák kialakulása közötti összefüggést igyekeznek feltárni. A dán kutatók szerint azonban arra egyelőre nincs válasz, hogy pontosan melyik vegyületek a felelősek a daganatok kialakulásáért. A különböző tanulmányok ugyanis eltérő okokat hoznak fel - írja a Mindenár.hu kereskedelmi és élelmiszerár-összehasonlító oldal az Élelmiszerbiztosági Szemelvények cikke alapján.
A dán szakértők az átfogó vizsgálat után arra jutottak, hogy a húsfogyasztók csökkenthetik a rák kialakulásának kockázatát egyrészt azzal, hogy teljes értékű gabonákat, zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztanak. A teljes értékű gabonák, a zöldségek és a gyümölcsök rostjai ugyanis a vékonybélben képesek a rákkeltő (karcinogén) vegyületekhez kötődni, ezáltal csökkentve azok káros hatásait. Másrészt szintén segítheti a rák kockázatának csökkentését, ha a húsokat nem sütik szenesre. (További részleteket itt olvashat.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve