A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban, illetve térhetnének vissza a kisebb gyermekek az óvodákba - írja az infostart Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárra hivatkozva.
"Ez a jóslás kategóriája, de úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk - mondta Maruzsa. "Ha a járványhelyzet indokolja, akkor készek vagyunk ezen tolni, de ha a számok javuló tendenciát mutatnak, akkor mielőbb szeretnénk nyitni."
A középiskolások november eleje óta digitális tanrendben dolgoznak, de az államtitkár reméli, hogy náluk is minél hamarabb vissza lehet állni a jelenléti oktatásra. Szerinte három hét vagy egy hónap múlva olyan kedvező helyzet lehet, hogy mindenki visszatérhet, de az is lehet, hogy ütemezett visszatérés lesz az oktatási intézményekbe.
A járványhelyzet ellenére zajlik a középfokú felvételi eljárás, sőt már a végéhez közeledik. Március 22-én teszik közzé az intézmények a felvételi jegyzékeket, és utána március 25-ig lehet még módosítani az adatlapokat, ennek megfelelően történik az újrarangsorolás. Az államtitkár szerint április végére lesznek meg a végleges felvételi eredmények és május 10-től indul pótjelentkezés.
Április 15-16. lesz a beiratkozás az általános iskolákba. Most annyi a kedvezmény, hogy nem kell személyesen megjelenni szülőnek, hanem elektronikusan is intézheti a beíratást, és az eredeti dokumentumokat ráérnek szeptemberben leadni. Óvodai beiratkozás is lehetséges elektronikusan.
"Az érettségiző diákok úgy készüljenek, hogy május első napjaiban az írásbeli biztosan lesz, és úgy készülünk, hogy a szóbeliket is a hagyományos módon megtartjuk" - mondta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve