A jegybank honlapján közölte, a csökkentés alapvetően a jegybank pénzügyi felügyeleti területére vonatkozik, ezen belül döntően a támogató (s nem a felügyelői) szervezeti egységeket érinti.
A közlemény emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés a jegybank működését meghatározó törvényben az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) integrációjáról is rendelkezett, 2013. október 1-jei hatállyal. A jegybank a fúzió megvalósulását követően azonnal megkezdte a két hatóságnál eddig meglévő párhuzamos tevékenységek áttekintését annak érdekében, hogy ezeket racionalizálja, és a takarékosabb működés révén - folytatva az idén márciusban meghirdetett költségcsökkentési programját - tovább mérsékelje kiadásait. A mostani döntés e lépéssorozat része.
A jegybank által idézett törvény kimondja, hogy a PSZÁF-tól az MNB-hez került dolgozóknál a munkáltató működésével összefüggő felmondási oknak minősül - a költséghatékony létszámgazdálkodás érdekében - a feladat ellátásához szükséges munkakörök megszüntetése. Ilyen okkal felmondani - október 1-jétől számítva - 6 hónapig lehet a korábbi PSZÁF-alkalmazottaknak. A felmondásnál a PSZÁF-nál és az MNB-nél töltött munkaviszonyt egybe kell számítani.
Az összevonás előtt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél az idén az első negyedévben 101 vezető és 414 munkatárs dolgozott. Az MNB 2013 szeptember végi zárólétszáma 605 volt a jegybank honlapján elérhető adatok szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve