A testületbe azok a pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok küldhettek delegáltat, amelyeknek sikerült országos listát állítaniuk az április 6-i választásra. A péntek délután négy órai határidőig 13 párt és öt országos nemzetiségi önkormányzat jelentette be az NVB-nél, hogy megbízottat kíván küldeni a testületbe, rajtuk kívül az NVB-nek hét - az Országgyűlés által - választott tagja is van.
A testület tagjai között van A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, a Seres Mária Szövetségesei, a Fidesz-KDNP pártszövetség, a Lehet Más a Politika, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, az Együtt 2014 Párt, az Összefogás Párt, a baloldali összefogás választási szövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt és a Magyar Munkáspárt, valamint a görög, a lengyel, a német, a szerb és a szlovák nemzetiség delegáltja.
Nem küldött delegáltat a testületbe a Magyarországi Cigánypárt, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, az Új Dimenzió Párt, az Új Magyarországért Párt, a Zöldek Pártja, valamint a bolgár, a horvát, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szlovén és az ukrán országos önkormányzat.
A pártdelegáltaknak a testületi munkában ugyanolyan jogaik vannak, mint a parlament által választott tagoknak. Az országos lista állítása jogán az NVB-ben helyet foglaló delegáltak megbízatása az új Országgyűlés alakuló üléséig tart. Ezután már csak a parlamenti frakcióval rendelkező pártok delegálhatnak jelöltet a bizottságba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve