Cseresnyés Péter szerint a kereskedelmi területen a közfoglalkoztatottak az alapképzés kiegészítéseként kaphatnak olyan szakképzést, aminek a segítségével el tudnak helyezkedni.
Rámutatott: nem lett igazuk azoknak a kritikus hangoknak, amelyek a vasárnapi pihenőnap miatt elbocsátásoktól tartottak a kereskedelemben, hiszen az intézkedés bevezetése óta is több ezren találták meg a boldogulásukat a szektorban.
A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el - ezt Cseresnyés Péter kedden sajtótájékoztatón jelentette be.
A február 1-jén induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amelynek révén a kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra.
Az államtitkár elmondása szerint ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve