Szerda estig a sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen. Zápor legfeljebb helyenként, zivatar pedig a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben alakulhat csak ki. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, a hőmérséklet késő este 17, 22 fok között valószínű – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Csütörtökön a gomolyfelhő-képződés már egyre nagyobb területen válik erőteljessé. Késő délelőttől nagyobb eséllyel az Északi-középhegység térségében pattanhatnak ki záporos gócok, később pedig az északnyugat felől érkező hidegfront előoldalán, illetve a front mentén egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, amelyet főként intenzív csapadék kísérhet. A csapadékzóna estére kelet, délkelet felé helyeződik. A délies, majd késő délutántól az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve