Szombaton feloszlanak a ködfoltok már délelőtt, utána változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel, majd a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon a késő délutáni, esti óráktól több helyen eleredhet az eső, zápor. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, északon mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket. Késő estére 0 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből a Met.hu-n.
Szombat estére már erősen felhős vagy borult lesz az ég, és az Eger-Szeged vonaltól nyugatra többfelé valószínű eső. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és 5 fok között várható.
Érdekesség, hogy pénteken az északkeleti hegyeinkben gyenge havazást is észleltek, éjszaka pedig a Dunántúl egyes részein voltak átmenetileg adottak a feltételek ónos eső kialakulásához - ahogy azt Facebook-bejegyzésében közölte az OMSZ. Az eddigi enyhe tél kifejezetten kedvez a kártevők és növénybetegség áttelelésének.
Vasárnap kora délutánig erősen felhős vagy borult marad az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben többfelé, keleten helyenként eső, záporeső is várható, majd dél felől vékonyodik, nagyobb területen fel is szakadozhat a felhőzet, és abbamarad a csapadékhullás. A keleti, délkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között valószínű, sőt az Alföld déli és keleti részén 10, 11 fok is lehet.
Hétfőn ismét többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Kezdetben a keleti, majd az északkeleti szél élénkülhet meg helyenként. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve