Az előrejelzések alapján a kedd délutáni óráktól kezdődően több hullámban várható zivatarok, heves záporok kialakulása, amelyek dél, délnyugat felől észak, északkelet felé mozognak majd. Erre elsősorban a Duna-Tisza-közén, valamint néhány szomszédos megyében, például Tolnában és Baranyában számíthatnak a közlekedők - olvasható a Magyar Közút figyelmeztetésében.
A zivatartevékenység az éjszaka során is folytatódhat, de akkor a szélrohamok már kevésbé lesznek jellemzők. Ezzel együtt a hangsúly egyre inkább a felhőszakadásokra kerül át, szerdán előreláthatóan a déli, délnyugati megyékben tartós eső is eshet.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. valamennyi érintett megyében készenlétet rendelt el mérnökségein, hogy a szükséges beavatkozásokat, vízátfolyások megszüntetését, a burkolatra került hordalék eltakarítását minél hamarabb el tudják látni.
A folyamatos munkavégzés mellett, bizonyos időjárási körülmények között ugyanakkor fel kell készülnie a közlekedőknek arra, hogy időszakosan csak korlátozottan használhatnak egy-egy útszakaszt.
A Magyar Közút ezért arra kéri az autósokat, hogy az intenzív csapadékkal érintett területeken csak indokolt esetben induljanak útnak.
Ha az utazás mellett döntenek, kellő körültekintéssel és óvatossággal vezessenek, és előtte mindenképpen tájékozódjanak a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, ahol az aktuális forgalmi helyzetről, útviszonyokról szerezhetnek friss információkat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve