Péntekre virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a keleti megyékben időszakosan kevesebb lehet a felhő. A keleti megyékben késő estig fordulhat elő zápor, esetleg egy-egy zivatar, emellett a Dunántúlon és északon elered az eső. Mérsékelődik a szél, de az északi határ közelében élénk marad, az Észak-Dunántúlon néhol erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul
Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Dél-Dunántúlon azonban csökken a felhőzet, pár órára a nap is kisüt. Kezdetben többfelé, majd egyre inkább keleten, északkeleten várható eső, emellett a Dél-Dunántúlon délután helyenként záporok, zivatarok alakulnak ki. A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.
Szombat éjszaka nagy területen csökken a felhőzet. Napközben dél felől erősen megnövekvő magasszintű felhőzet mellett gomolyfelhő-képződés is várható, így több-kevesebb - jobbára szűrt - napsütésre is számíthatunk. Szórványosan alakul ki zápor, zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, zivatar környezetében lehet szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.
Vasárnap nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, délelőtt a Dunántúlon, délután keletebbre is. Kezdetben több helyen várható eső, zápor, elszórtan zivatar, délután már csak a Dunától keletre valószínű csapadék, de ott is egyre kevesebb helyen. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. Zivatar térségében viharossá is fokozódhat a szél. A hajnali 9, 14 fokról 17, 22 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Hétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. Többfelé kell záporra, zivatarra számítani. A Tiszántúlon a délnyugati, másutt az északnyugati, nyugati szél élénkülhet meg, illetve helyenként erős széllökések is lesznek, zivatar környezetében pedig a szél viharossá is fokozódhat. Hajnalban 6, 13, a legmelegebb délutáni órákban 16, 22 fok valószínű - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve