Az előrejelzés szerint kedd hajnalban a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 Celsius-fok között valószínű. A nappali maximumok plusz 4 és 9 fok között alakulnak.
A meteorológiai szolgálat kiemelte: a front környezetében keddre virradóra előbb a Kisalföldön, az Alpokalján, a Bakonyban, majd a front gyors áthelyeződésével a Dunántúlon másutt, illetve a középső országrészben, a reggeli órákban a Bodrogköz térségében is viharossá fokozódik az északnyugati, északi irányú szél. A legerősebb lökések általában 70-90 kilométer/óra körül várhatók, de az arra érzékenyebb hegyvidéki tájakon és a Balatonnál 90 kilométer/órát meghaladó széllökésekre is számítani lehet. Kedden a délelőtti órákban fokozatosan mindenütt veszít erejéből a légmozgás.
A szél veszélye miatt Veszprém megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Kitértek arra is, hogy hétfő éjfélig az eső, zápor mellett havas eső, hó is várható, de éjfélig érdemi hóréteg még nem várható.
Hajnalra a Dunántúli-középhegységben, az Alpokalján, illetve délnyugaton, reggelre pedig Borsodban és a Zemplén térségében akár 5 centiméter olvadozó, nedves, tapadó hóra lehet számítani, de egyes hegyvidéki részeken (Bükk, Aggteleki-hegység, Zempléni-hegység) ennél valamivel nagyobb mennyiségű (akár 10 centiméter) porhó is kialakulhat. Másutt inkább vékony, átmeneti hólepel alakulhat ki, melyre legkisebb esély a középső országrészben és a Dél-Alföldön mutatkozik. Kedden napközben a magasabb hegycsúcsok kivételével mindenütt gyorsan elolvad a hóréteg.
Elsősorban a Bakonyban átmenetileg kisebb hófúvás is előfordulhat. Emiatt Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve