Szerdán 37-39 Celsius-fokos maximumok várhatóak Spanyolország, Franciaország és Németország egy részén, valamint Olaszország északi felén. Csütörtökön pedig nagy területen, a Pireneusoktól északra és délre is 40 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és a maximumok pénteken és szombaton sem változnak érdemben.
A nyugat-európai államokban várhatóan abszolút júniusi csúcsok dőlnek majd meg, ugyanis a júniusi németországi csúcs 38,5, a franciaországi pedig 41,5 fok. Magyarországon ennyire melegre most nem kell számítani, de csütörtök délután a Nyugat-Dunántúlon előfordulhat 36 fok körüli hőmérséklet is - idézi az MTI.
Hétfő este fokozatosan csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég, egyre kevesebb helyen lehet csapadék. A keleti országrészben időnként megélénkül az északkeleti szél. Zivatarban viharos széllökés is lehet. A hőmérséklet hajnalban 15 és 21 fok között alakul.
Kedden túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, a kevés gomolyfelhőből inkább csak nyugaton, délnyugaton fordulhat elő zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között várható.
Szerdán túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő várható, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet csak az égen. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31, 35 fok között alakul.
Csütörtökön kezdetben derült, napos időben lesz részünk, majd a déli óráktól átmenetileg megnövekszik a felhőzet. A legtöbb felhő északkeleten várható, elsősorban ott fordulhat elő szórványosan záporeső, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik, zivatarokban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31, 35 fok között alakul.
Péntek gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő várható. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 30 fok között alakul.
Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 25, nyugaton 30 fok körül alakul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve