Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az éjszaka érkezett csapadékzóna délután kelet felé elhagyja az országot, ugyanakkor délutántól nyugat felől újabb eső érkezik, a Dunántúlon estig már több helyen alakul ki csapadék. Délire fordul, megélénkül és főként a Dunántúlon több helyen megerősödik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, keleten lesz enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között várható, délkeleten a magasabb értékekkel.
Az OMSZ elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az eső miatt Zala, Somogy és Veszprém megyékre. Ez azt jelenti, hogy az érintett területeken 24 óra alatt több mint 20 milliméter csapadék hullhat. A Bakonyban és az Alpokalján havazás is előfordulhat.
Szombat éjszaka borult lesz az ég, majd reggel nyugaton, délelőtt a Dunántúl nagy részén, estére keleten is csökken a felhőzet. Nyugaton reggelre, a középső tájakon a déli órákra, a keleti határvidéken estefelé szűnik meg az eső. A nyugatira, délnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható.
Vasárnap változóan felhős időre számíthatunk, az ország nagy részén többórás napsütéssel, inkább csak északon lehet több a felhő. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve