Vasárnap estétől a kevésbé felhős helyeken is egyre inkább borult, párás, ködös időre számíthatunk ónos szitálással, hószállingózással. Az éjszaka második részétől a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön ónos esőre is számítani kell. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és -5 fok között valószínű.
Hétfőn továbbra is borult, párás, foltokban ködös idő várható. Délutántól főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati részén szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, és ott lehet némi napsütés. Ónos szitálás, hószállingózás szinte bárhol kialakulhat, főként az Alföldön több helyen valószínű ónos eső, eső is. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -2 és +3 fok között várható.
Hétfőn Nógrád megye kivételével a Dunán inneni területekre, Fejér megyére és a Dél-Dunántúlra is elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ ónos eső miatt. Békés megyére másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ közelében időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró. Nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, de északkeleten havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten hidegebb idő valószínű.
Szerdán átmenetileg csökken a felhőzet, majd napközben ismét felhősödés várható. Kezdetben a keleti vidékeken lehet csapadék, ezt követően inkább szórványos záporok, az észak részeken hózáporok kialakulása valószínű. A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között alakul.
Csütörtökön kezdetben a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, majd a nap második felére megnövekszik a felhőzet. Elszórtan fordulhat elő zápor, hózápor. Az északnyugati, majd a nyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul.
Pénteken a gyakran változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Éjszaka nagyobb eséllyel, napközben inkább már csak szórványos jelleggel várható eső, zápor. Az északnyugati szél erős lesz, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 11 fok között alakul.
Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5, 12 fok között alakul, a délnyugati vidékeken várhatók a magasabb értékek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve