Kedden több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, emellett fátyolfelhők is lesznek az égen. Összességében több helyen kell záporra, zivatarra számítani, csak a déli határ mentén kisebb a csapadék valószínűsége. A szél csak intenzívebb záporok, illetve zivatarok körül erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul.
Keddre, szerdára és csütörtökre az egész országra figyelmeztetést adott ki az OMSZ zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőkre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Délnyugaton kicsi a csapadék esélye, máshol több helyen valószínű zápor, zivatar. A délies szél jobbára mérsékelt marad, csak néhol élénkül meg, de zivatar környezetében erős széllökések is lehetnek. Hajnalban 5 és 12, délután 19 és 25 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütés is várható. Szórványosan valószínű zápor, zivatar. A délies szél néhol megélénkülhet, zivatar környékén pedig erős széllökésekre is számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.
Pénteken gomoly- és fátyolfelhőkre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, majd a nap második felében az ország nagy részén megvastagszik a felhőzet. Sok helyen várható zápor, zivatar. A változó irányú szelet csak néhol kísérik élénk lökések, zivatarban azonban átmenetileg megerősödhet a szél. Hajnalban 6, 12, délután 18, 25 fokot mérhetünk.
Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Több helyen valószínű zápor, zivatar. Időnként megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve