Kedd reggelig délen, illetve a Tiszántúlon még többnyire erősen felhős lesz az ég, de ott is egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, kisebb havazás. Északon, északnyugaton általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, csak helyenként fordulhatnak elő pára-, illetve ködfoltok. Kedden délelőtt a Tiszántúlon még erősen felhős lesz az ég, másutt néhány órára kisüt a nap.
Reggel még a keleti határ közelében lehet gyenge havazás, majd átmeneti szünet után késő délutántól északnyugat felől vegyes halmazállapotú csapadék érkezik: északon jellemzően gyenge havazás, északnyugaton, nyugaton havas eső, eső, néhol ónos eső is előfordulhat. Ma az északkeleti, kedden a délnyugati szelet kísérik helyenként élénk lökések.
A hőmérséklet hajnalban az ország délkeleti felén 0, -5, másutt -5, -8 fok között alakul, a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1 és +4 fok között várható, a naposabb helyeken lesz a melegebb - írják a meteorológusok.
Szerdán felszakadozik a felhőzet, eleinte még több helyen várható havazás, északnyugaton havas eső, ónos eső is lehet, majd napközben felhőátvonulások lesznek, és egyre inkább a keleti tájakon valószínű gyenge havazás, hózápor. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.
Csütörtökön felhőátvonulások várhatók sok felhővel,kevés napsütéssel. Több helyen alakulhat ki havazás, hózápor. Az északnyugati szél megerősödik, főként a középső országrészben és a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve