Csütörtökre virradó éjszaka a gomolyfelhők feloszlanak, és a kezdetben még felhős északkeleti, keleti tájakon is lassanként csökken a felhőzet, de néhol még hajnalban is maradhatnak felhősebb területek. Egyre kevesebb helyen számíthatunk csapadékra. Az északnyugati szél gyenge vagy mérsékelt lesz. Hajnalra 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.
Csütörtökön országszerte napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, számottevő csapadék nélkül. Az északnyugati, északi szél főleg keleten lehet olykor élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között lesz.
Kapcsolódó
Pénteken napos idő várható, általában kevés gomolyfelhővel. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csak a Kisalföldön élénkülhet meg a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Szombaton túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, csupán estétől növekszik meg északnyugaton a felhőzet. Csapadék napközben nem várható, legfeljebb estétől fordulhat elő az északnyugati határ közelében néhol zápor, zivatar. A délkeleti, déli szél csak néhol élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.
Vasárnap közepesen és erősen felhős területek, illetve időszakok is lesznek, emellett hosszabb-rövidebb napsütés is várható. Szórványosan számítani kell záporesőre, zivatarra. Egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira forduló szél. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21, a csúcshőmérséklet 25 és 32 fok között alakul, délkeleten valószínű a legmelegebb idő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve