Ma túlnyomóan napos idő várható, csak délen lehet kevés fátyol-, illetve északon gomolyfelhő, csapadék nem lesz.
Éjszaka délen, délnyugaton megnövekszik a felhőzet, hajnalban ott elvétve zápor már lehet. Holnap változóan felhős lesz az ég, északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk. Napközben főként délen és nyugaton helyenként zápor, késő délután, este délen néhol zivatar is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de holnap késő este északon megélénkül az északi szél, valamint zivatar környezetében is megerősödhet a szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 23 és 28 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Szerdán a nap első felében az ország déli harmadán többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott elszórtan valószínű eső, zápor, majd késő délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet. Másutt a gomolyfelhők mellett hosszabb napos időszakokra számíthatunk, néhol alakulhat ki záporeső, erre nagyobb esély az ország középső részén van. Estétől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve