Hétfő este erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az éjszaka második felében délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna éri el az országot, melyből jellemzően már eső hullik, de főként a Nyugat-Dunántúlon, illetve kezdetben a Bakony és az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas esőre, havazásra is lehet számítani. Számottevő hóréteg a nyugati tájakon alakulhat ki, ahol hosszabb ideig maradhat szilárd a csapadék halmazállapota.
Hajnalra általában -2 és +3 fok közé hűl le a levegő. Megélénkül, helyenként megerősödik a szél.
Kedden túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, az Alpokalján és a hegyekben havas eső, hó. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között várható, északkeleten lesz az enyhébb idő.
Az Alpokalján kedd reggelig 5-10 cm vizes, tapadó hó hullhat, kedd délutánra pedig a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a hóvastagság meghaladhatja a 10 cm-t. A lehulló hó azonban mindenütt olvadni fog.
Szerdán is többnyire borult lesz az ég, szórványosan, főként nyugaton és délen várható eső. A szél a Tiszántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve