Szombatra virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé, majd egyre inkább a keleti és északi tájakon várható eső, záporeső, főként az éjszaka első felében zivatarok is valószínűek. Az északias szél csak zivatarok körül erősödhet meg. Hajnalra 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet.
Szombaton felhős idővel indul a nap, majd délutántól szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A reggeli, délelőtti órákban a keleti tájakon is megszűnik a gyenge eső, záporeső, és napközben legfeljebb elvétve alakulhat ki zápor. Estefelé északnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, amelyekből az Észak-Dunántúlon kisebb eső is eshet. Északkeleten az északi, máshol a nyugati szelet kísérhetik élénk lökések. Estétől délire fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 14 és 19 fok között várható.
Vasárnap reggel északon erősen, másutt közepesen felhős idő várható, és elsősorban északon fordulhat elő eső, zápor. Napközben délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre nagyobb területen alakulhat ki zápor, zivatar. A Dunántúlon már kora délután, keletebbre csak este csökken a felhőzet, ezzel együtt csökken a csapadék esélye is. A déli, délkeleti szél délnyugatira fordul, többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul, délután általában 19 és 25 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten néhol csak 16, 18 fok valószínű.
Hétfőn a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk, és elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 10, délután 17 és 22 fok között alakul - írja az OMSZ a met.hu-n megjelent előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve