Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) figyelmeztető előrejelzése szerint többfelé, több hullámban lehet csapadék, északon tartós eső, míg délebbre eleinte záporok, helyenként zivatarok alakulnak ki, majd a kora esti óráktól ezeken a vidékeken is az eső lesz a jellemző. Az esős időjárás a következő napokban is folytatódik, néhol tartós lesz.
Az OMSZ azt írja, hogy kedden egy ciklon vonul át felettünk, melyhez kapcsolódóan - különösen az ország északi, északnyugati felén - ismételten nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani. A ciklon melegfronti csapadéka már a reggeli órákban eléri hazánkat és kedden napközben nagyjából a Zalaegerszeg-Budapest-Miskolc tengelytől északnyugatra várható belőle jelentős (10-20 mm) mennyiségű eső. A késő délutáni, esti órákban a már említett tengely széles sávjában a ciklon hidegfrontjához kapcsolódóan újabb intenzív, felhőszakadásszerű csapadékra (akár >20 mm) van kilátás. A hidegfront mentén beágyazott zivatarok is előfordulhatnak, melyeket viharos széllökések (60-70 km/h) és felhőszakadás kísérhet. Az intenzív csapadékzóna az este, éjszaka folyamán gyengülve fokozatosan kelet felé helyeződik, nyugat felől pedig megszűnik a csapadék.
A nagyobb mennyiségben lezúduló csapadék, az érintett területeken jelentősen nehezíti a biztonságos közlekedést, ezért fokozott óvatosságra intik a forgalom valamennyi résztvevőjét - írja a rendőrség.
Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg alkalmazkodni a megváltozott útviszonyokhoz! Nagyobb követési távolság tartásával elkerülhetők az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket is, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltaná ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve