Vasárnapra virradó éjszaka délnyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, és alakul ki zápor, zivatar, reggelig összességében sokfelé valószínű csapadék. Hajnalra a Dél-Dunántúlon és környékén már jelentősen csökken a felhőzet, és a csapadéktevékenység ekkor már inkább a Dunától keletre lesz jellemző. A déli szél időnként megélénkül, az éjszaka második felében a Dunántúlon meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.
Vasárnap a záporok, zivatarok, illetve eső az északkeleti megyékben fokozatosan megszűnnek, eközben egy érkező hidegfront miatt főként a Dunántúlon és a középső megyékben alakulhat ki elszórtan kisebb eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Délutánra az ország döntő részén megszűnik a csapadék. Általában többórás napsütésre számíthatunk egyébként a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett, de a Nyugat-Dunántúlon lehetnek tartósabban felhős területek is. Napközben a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet is nagy területen kísérik viharos széllökések, csak estétől mérséklődik érdemben a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között, az északnyugati részeken azonban csak 15 fok körül alakul. A front érkezésével gyorsan csökken a hőmérséklet.
Hétfőn a nap első felében közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, később gomolyosabb és egyre kevesebb felhőzetre számíthatunk, éjszakára az ország nagy részén kiderülhet az ég. Helyenként, nagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, az északkeleti tájakon esetleg egy-egy zivatar. Az északnyugati, nyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, a Dunakanyarban, illetve a főváros környezetében sokfelé erős lesz. Hajnalra 3 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 14 és 19 fok közötti értékek várhatók.
Kedden sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délutántól egyre több fátyolfelhővel. Számottevő csapadék nem valószínű. A szél délire fordul és az Észak-Dunántúlon gyakran megerősödik. Hajnalban 1, 7 fok lesz a jellemző, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken, főleg az északkeleti megyékben néhol gyenge fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve