Péntekre virradó éjszaka alapvetően felhős időre van kilátás, de főleg a délnyugati, déli területeken szakadozottabb lehet a felhőtakaró. Több helyen várható eső, záporeső, néhol zivatar, főleg az ország északnyugati, északi felében, ahol intenzívebb és nagyobb mennyiségű csapadékra is számíthatunk. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon hajnalban néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul.
Pénteken folytatódik a jórészt erősen felhős vagy borult idő, de nem lesz teljesen összefüggő a felhőzet, sőt délután északnyugat felől már határozottan elkezd csökkenni a felhőtakaró. Sokfelé várható ismétlődő jelleggel eső, zápor, nagyobb eséllyel az Alföldön zivatar is. Az ország északi felében jelentősebb mennyiségű csapadék is leeshet. Délutántól nyugat felől szűnik a csapadék, este inkább már csak keleten, északkeleten eshet. Az északnyugatira forduló szél élénk, főleg a déli megyékben, illetve az Alföldön és az Észak-Dunántúlon erős is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között várható, de délkeleten akár 26, 27 fok is lehet, ezzel szemben a tartósabban csapadékos északkeleti tájakon ennél hűvösebb idő várható.
Szombat reggel általában kevés felhős lesz az égen, de az Észak-Alföldön és a Zemplén térségében erősen felhős területek is lehetnek. Napközben északkeleten és nyugaton több, másutt kevesebb gomolyfelhő képződik, összességében mindenhol több órára kisüt a nap. Megélénkül, az ország középső harmadában meg is erősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de az Északi-középhegység nyugati felén, az Dunántúl északi, északnyugati részén néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Vasárnap az ország északkeleti részén valamint a Dunántúlon több, a köztes területeken kevesebb felhő várható. Helyenként - legnagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon valószínű helyenként eső, zápor. Időnként megélénkül az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul. A csúcshőmérséklet általában 19 és 24 fok között valószínű, de északkeleten és Nyugat-Magyarországon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve