Keddre virradó éjszaka az ország nagyobb részén felhős időre számíthatunk, de kisebb-nagyobb körzetekben szakadozottabb lehet a felhőzet. Szórványosan, legkisebb eséllyel az északkeleti megyékben valószínű további eső, záporeső, néhol zivatar is lehet. A Dunától keletre lehetnek intenzívebb csapadékgócok. Párássá válik a levegő, foltokban köd is képződhet. A Dunántúlon az északnyugati szelet hajnalban élénk lökések kísérhetik. Hajnalra 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kedden a déli és keleti megyék fölött felhősen indul a nap, majd gomolyosodni, szakadozni kezd a felhőzet, de másutt is képződnek gomolyfelhők. Főleg délután lesznek hosszabb napos időszakok. Délelőtt még szórványosan - legkisebb eséllyel északkeleten -, majd a nap második felében inkább már csak helyenként lehet további eső, zápor. A csapadék súlypontja a délkeleti országrész fölé helyeződik. A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható.
Kapcsolódó
Szerdán többnyire erősen felhős, délután sokfelé már inkább borult lesz az ég. Reggel nagyobb területen is kevés lesz még a felhő, ott párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Napközben szórványosan fordul elő eső, zápor, késő délutántól a Dunántúlon zivatar is. A többnyire mérsékelt déli, délkeleti szelet néhol élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9, 14 fok között alakul, de északkeleten néhol 7, 8 fok is lehet. A csúcshőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.
Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a Dunántúlon csökken a felhőzet. Reggel a középső országrészben és a Dunántúlon lehet többfelé eső, zápor, majd a csapadékzóna kelet felé helyeződik át, miközben fokozatosan gyengül. A déli szél egyre többfelé északira, északnyugatira fordul, és élénk, a Dunántúlon erős közeli lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 8, 14, a maximum 14, 20 fok között valószínű - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve