Keddre virradó éjszaka folytatódik a felhőzet szakadozása, reggelre már délen is jelentősen csökken a felhőzet. Többfelé párássá válik a levegő, legfőképpen az Északi-középhegység, illetve az Alföld térségében köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Számottevő csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a felhősebb déli részeken többnyire 3 és 7 fok között, máshol általában fagypont körül, a fagyzugos részeken -4, -5 fok körül alakul.
Kedden a köd, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően jobbára napos idő várható, majd délután a Dunántúl délnyugati része fölé fátyolfelhők sodródhatnak. Csapadék nem valószínű. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz, legfeljebb a Tiszántúlon lehet szélélénkülés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között várható.
Kapcsolódó
Szerdán az éjszaka képződő köd nagy része napközben megszűnik, a legtöbb helyen kisüt a nap. A napsütést fátyolfelhők szűrik. Csapadék nem valószínű. Időnként megélénkül a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet -4 és +3, a maximum 7 és 14 fok között várható.
Csütörtökön az éjszaka képződő köd zsugorodik, többnyire megszűnik, ugyanakkor északkeleten és a nyugati megyékben tartósan megmaradhat. Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös, borult tájakon előfordulhat szitálás. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet -4 és +5 fok között alakul. A csúcsérték általában 9 és 14 fok között várható, de a tartósabban felhős, ködös részeken hidegebb is lehet - írják a meteorológusok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve