Szombaton estétől északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és éjszaka egyre több helyen fordulhat elő gyenge eső, zápor. Az éjszaka második felében azonban nyugat felől jelentősen csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék.
Vasárnap reggel, délelőtt még általában napos idő várható, majd késő délelőttől nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Délutántól főként az ország északi felén, estétől már keleten is több helyen kell kisebb esőre, záporra számítani. Vasárnap a nyugatias szelet már nagy területen kísérik majd erős széllökések, sőt vasárnap néhány helyen viharos szél is lehet.
Kapcsolódó
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9 fok között alakul, az Északi-középhegység északi oldalán és a Nyugat-Dunántúlon lesz hidegebb.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10 és 18 fok között valószínű.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
