Hétfőn az esti órákig délen (fokozatosan egyre inkább a Dunától keletre) időszakos gyenge havazás (kis területen esetleg 2 centiméter felett) valószínű - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kedden a hajnali óráktól nyugat felől kialakulhatnak csapadékzónák, ezek intenzitása a reggeli órákban növekedhet és a délelőtti órákban délnyugaton, majd délen időszakosan ónos esőre lehet számítani. A hőmérséklet emelkedésével a lefagyó csapadék intenzitása növekedhet. Kisebb valószínűséggel akár a Dunántúl északkeleti részén is van esély ónos eső előfordulására a déli órákban a felszíni hőmérsékletek emelkedésének függvényében.
Az első fokú figyelmeztetést a síkos, fagyott és csúszós útviszonyok miatt Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Heves, Nógrád, Somogy, Tolna, valamint Zala megyékre adták ki.
Kedden elszórva folytatódhat a havazás: az előrejelzés szerint a legtovább ez az ország északkeleti harmadában tarthat, ahol akár 5 centiméteres lepel alakulhat ki. Ennek kiterjedése is csökken, mert dél, délnyugat felől a nap második felében és estétől, késő estétől havaseső, eső hullhat. Este eközben az Északi-középhegység térségében nyugat felől ismételten kialakulhat ónos eső. Összességében legtovább havazás északkeleten várható, Borsod és Szabolcs megye térségében 3-5 centiméter hó hullhat, az északkeleti határ közelében 5 cm feletti hóra is van esély.
A címlapkép forrása: StockSnap.io.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve