Az intézet reprezentatív országos mintán, úgynevezett kapcsolati napló módszeren alapuló kutatást készített - amelyben a válaszadóknak két egymást követő napon rögzíteniük kell egy naplóban az összes olyan ember nevét, akikkel az adott napon a puszta köszönésen kívül személyesen, telefonon, vagy interneten keresztül nem munkaügyben beszélt. Ha valakivel többször vagy több módon beszéltek az adott napon, azt is mindannyiszor feltüntették - értékelnek a qubit.hu-n megjelent írásukban Albert Fruzsina, Dávid Beáta és Huszti Éva szociológusok.
Az öt évvel ezelőtti kutatás során 356, 18 évnél idősebb személytől gyűjtöttek adatokat, akik két nap alatt összesen közel 2000 olyan embert jegyeztek fel naplójukban, akivel kapcsolatba léptek. Azaz a megkérdezett felnőtt válaszadók naponta átlagosan 2,8 személlyel álltak kapcsolatban, de mivel egy emberrel többször, illetve többféle módon is érintkezhetünk egy nap folyamán, ez egy napra lebontva átlagosan 5,5 kapcsolatfelvételt jelentett.
A 60 éves és idősebb korosztály tagjai naponta az átlaghoz képest kevesebb, 2,5 személyt jegyeztek fel, és kevesebb, 4,5 kapcsolatfelvételt említettek. Az adatfelvétel világosan megmutatta, hogy a bejegyzések háromnegyede személyes, hús-vér találkozás volt. A 60 év felettieknél ez az arány még magasabb, és az életkorral emelkedő tendenciát mutat, a négyötödöt is meghaladja. Ez azt jelenti, hogy normál körülmények között az idősek kapcsolattartása majdnem kizárólag személyes formában történik.
Hol találkoznak másokkal az idősek?
A személyes kontaktusok helyszíne a 60 évesnél idősebb válaszadók esetén túlnyomó részben a saját lakásuk (a 60-69 évesek esetében 62 százalék, 70 év felett 66 százalék). Az üzletekben, szolgáltató egységben létrejött kontaktusok (7 százalék), illetve az említett személy lakásán lefolytatott beszélgetések aránya is (10 százalék) az idősebbek körében volt a legmagasabb.
Nagyon nem mindegy, hogy egy idős ember egyedül vagy másokkal él-e egy háztartásban. Akik egyedül élnek, eleve kevesebb napi kapcsolatfelvételt említenek (3,2 az 5,2-vel szemben) illetve személyes kontaktusaik aránya is alacsonyabb.
A két idős korosztályban az egyedül élők körében alacsonyabb a saját lakásban történő kapcsolatfelvételek aránya, ugyanakkor magas az üzletekben, a közterületen és a nyilvános helyen létrejövő kontaktusoké. 2015-ben a 70 évnél idősebb egyedül élők személyes kontaktusainak mintegy negyede (!) közterületen, nyilvános helyen zajlott, ráadásul a 60 év feletti egyedül élők által két nap alatt említett összes személy csaknem fele (45 százaléka) a szolgáltató szektorhoz kapcsolódik (a nem egyedül élőknél ez az arány "csak" 25 százalék). Esetükben ezeknek a kapcsolódási lehetőségeknek az elvesztése, beszűkülése különösen nagy veszteség kapcsolati szempontból, nem véletlenül ragaszkodnak hozzájuk annyira még a jelenlegi járványügyi korlátozások alatt is - állapítják meg a kutatók.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve