A 38 éves nő tavaly ősszel elhatározta, hogy úgy tesz szert rendszeres haszonra, hogy nyereményjáték hamis ígéretével idős emberek bizalmába férkőzve több tízszeres áron közönséges matracot és ágymelegítőt ad el nekik. A mintegy 14 ezer forintba kerülő matracot vagy ágymelegítőt a csaló gyógyhatásúnak állította és darabját 600 ezer forintért kínálta. Alig két hónap leforgása alatt a nő mintegy 1,2 millió forintra tett szert.
A vádlott a kiszemelt idős embereket azzal szólította meg otthonuk előtt, hogy ajándékot ad nekik, mert nyereményjátékon kisorsolták őket. A vádlott minden esetben azt is állította áldozatának, hogy ingyen kapja a masszírozó ágymelegítőt, amennyiben vásárol tőle még egy ilyen terméket 600 ezer forintért. Még azt is elhitette egyik 89 éves taksonyi áldozatával, hogy az egyenként 600 ezer forintba kerülő matracot 90 százalékos engedménnyel, 350 ezer forintért kaphatja meg. A rászedett idős nő 350 ezret fizetett a két csomag matracért.
Kapcsolódó
Hasonlóképpen járt egy idős szalkszentmártoni házaspár is, akiktől a vádlott úgy csalt ki 600 ezer forintot, hogy folyamatosan szóval tartva őket egy valójában nem létező nyereményjátékra, valamint az eladni kívánt termék gyógyító hatására hivatkozott. Ugyancsak a matrac hamisan ígért kedvező élettani hatásában bízva adta oda a vádlottnak 200 ezer forint megtakarított pénzét az utolsó "nyertes", egy 80 éves siófoki asszony.
A csaló nő elfogását követően az idős sértettektől kicsalt összegeket több részletben megtérítette, így a sértettek kára megtérült.
A büntetett előéletű, jelenleg szabadlábon lévő vádlottat az ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja és vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnössége kérdésében a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.
Fotó forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve