Az országos listákra leadott szavazatok 98,97 százalékos feldolgozottságánál az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat 4 807 450. A pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

Az országgyűlés összetétele a következőképp áll jelenleg:

A mandátumok megoszlása az egyéni választókerületekben:

Az egyéni választókerületek mandátummegoszlásának teljes listáját itt találja.
Mandátumok megoszlása a budapesti egyéni választókerületekben:

Jól vizsgázott a rendszer
Összességében jól vizsgázott az új választási rendszer, a helyi választási irodák 98 százaléka jól dolgozott - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. Pálffy Ilona az M1-nek nyilatkozva kiemelte: az átjelentkezés intézményével a választópolgárok szívesen éltek, ugyanakkor további "személyi erősítéssel" lehetne elkerülni, hogy a szavazókörökben az átjelentkezők miatt sorok alakuljanak ki. A jövőben szükségessé válhat, hogy az állandó lakosok külön szavazókörben szavazzanak, ne az átjelentkezőkkel együtt - tette hozzá.
A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az NVI elnöke azt mondta, a helyi választási irodák 98 százaléka jól vizsgázott, csak kisebb hibák voltak, amelyeket kiértékelnek. Egy teljesen új választási rendszerben "egy elég nehéz és bonyolult törvény" végrehajtásával, nagyon feszített határidők mellett, valamennyi munkát jó színvonalon végezték el az NVI munkatársai - jelentette ki Pálffy Ilona.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve