Magyarországon évek óta nagyjából stabil a horgászok száma: a kiadott engedélyek alapján évi 320 ezer felnőtt, és mintegy 40 ezer gyerek horgászik rendszeresen. Az egyik legfontosabb változás lesz, hogy még az idén létrehozza az állam az állami horgászjegyek országos nyilvántartását, ami naprakész információkat tartalmaz majd a bevont engedélyekről is - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Bardócz Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati főosztályvezető-helyettese.
Ez megteremti a lehetőségét annak, hogy ha a területi horgászengedélyeket kiadó egyesületek, illetve egyéb hasznosítók is úgy akarják, jövőre akár már on-line is meg lehet majd venni a területi engedélyeket. Az országos nyilvántartást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vezeti majd.
A másik fontos változás lenne a tervek szerint, hogy a VM szeretné bevezetni az állami turista horgászjegyet. Ez lényegében véve lehetővé tenné, hogy aki csak rövidebb időtartamra szeretne horgászni a nyaralása alatt, az különösebb előkészületek nélkül megtehesse azt az éves állami horgászjegy áráért. Ráadásul ez kiváltaná a külföldi horgászok állami jegyét is.
Jelenleg ugyanis csak az horgászhat, aki az állami jegy kiváltása mellett letette a horgászvizsgát, tagja valamelyik horgászegyesületnek, és pluszban kiváltja az általa kiválasztott vízre szóló területi engedélyt is. A tárca elképzelése szerint a turistajegy csökkentett időtartamra szólna, korlátozná a használható eszközök számát, ráadásul meg kellene venni mellette a területi engedélyt is. Egyelőre még tárgyalunk a szakmai szervezetekkel arról, hogy mennyi időre szóljon a turistajegy, az eredeti elképzelés szerint két hónapos lenne - mondta Bardócz Tamás. A szaktárca várakozása szerint a bevezetést követő második-harmadik évben az évi 100 ezret is elérheti az értékesített turistajegyek száma, és föllendülhet a horgászturizmus is.
A törvényalkotás során halbiológusok ajánlásai alapján átgondolják a halfogási tilalmi időket illetve a méretkorlátozásokat is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve