A hat alapítvány összesen 220,3 milliárd forint vagyont kezel a lapban megjelent grafikon szerint, ezek közül az az öt, aminek a tevékenységéről vannak adatok oktatásra és tudományos támogatásra csak 261 millió forintot költött. Ez összesen 95 hallgató vagy kutató támogatására volt elég, hogy azok tanulmányutakra vagy konferenciára mehessenek vagy tudományos cikkeket írhassanak. Pedig elvileg pont arra jöttek létre, hogy támogassák a hazai közgazdaságtan oktatást.
Ehhez képest összesen eddig 16 milliárd forintból vásároltak villákat egyéb luxusépületeket. Sőt, az alapítványok eddig
összesen 146 milliárd forintért vettek államkötvényeket - írja a Népszabadság. Ez egyrészt azért durva, mert egy oktatási alapítványnak nem kellene a vagyonának 66 százalékát az állam hitelezésére költeni, másrészt pedig azért, mert így az MNB gyakorlatilag megkerüli azt a szabályt, hogy ő maga nem finanszírozhatja a költségvetést azzal, hogy kölcsön adja a pénzét az államnak.
Az állam mellett a saját dolgozóikkal is nagyon jól bánnak az alapítványok. A Pallas Athéné Domus Animé alapítvány például - amit a lap szerint Matolcsy maga vezet - 26,6 millió forintot költött az összesen 2,3 darab dolgozójának bérére, az alapítványok pedig összesen 232 milliót költöttek arra, hogy a főleg jegybanki alkalmazottakból álló tisztségviselőknek tiszteletdíjat fizessenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve