Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár múlt héten azt mondta, 2014 nyaráig 30 százalékos rezsicsökkentést tartana kívánatosnak. A portál információi szerint a tervről már az energiaszolgáltatókkal is zajlottak informális egyeztetések.
Iparági források arról beszéltek, hogy a jelenlegi kormányzati elképzelés szerint előbb október környékén - vagyis a jövő évi választások előtti utolsó fűtési időszakot megelőzően - csökkennének 15 százalékkal a gáz- és áramtarifák. Majd 2014 tavaszán újabb 15 százalékos lakossági árcsökkentést helyeztek kilátásba. A szolgáltatók abban bíznak, hogy a velük közölt 15 százalék inkább csak kiindulási alap, amely végül 10 százalékra módosulhat mindkét alkalommal.
Az azonban kérdéses, hogy a lakossági energiaszolgáltatók hogyan fogják finanszírozni működésüket addig, hiszen a legtöbb társaság becslése alapján a forrásiak a jelenlegi árszintek mellett is csupán év végéig elegendőek, az pedig nem valószínű, hogy a külföldi anyacégek otthonról nyújtanának segélyt a magyarországi érdekeltségeiknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve