A Magyar Helsinki Bizottság - a Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület közreműködésével - 2017. február 3-án jelentette meg A menekültvédelem jövője Magyarországon - javaslatok egy emberséges, fenntartható és hatékony menekültügyi rendszerre című kiadványát.
A füzet arra keresi a választ, hogyan lehetne egy mindezen szempontoknak megfelelő új magyar menekültügyi rendszert építeni, meghaladva nemcsak az előző két esztendőt, de több, évtizedek óta meglevő rendszerszintű problémát, elmaradást is. A kiadvány 13 tematikus fejezetben mutatja be a menekültügy közelmúltjának legfontosabb változásait és tesz átfogó javaslatokat egy működőképes rendszer felállítására.
Alapelvek
A menedékjog ma is érvényes alapjog, amely több évszázadnyi történelmi fejlődés eredménye, így a menekülők befogadásának kötelezettsége nem kérdőjelezhető meg.
Ugyanakkor a menekültügyi rendszerek működését a mai kihívásokhoz kell igazítani, nem hagyható figyelmen kívül sem a terrorveszély, sem más nemzetbiztonsági szempont.
Ugyanakkor az emberi jogi és a nemzetbiztonsági szempontok nem pusztán összeegyeztethetőek, de sokszor kifejezetten egymást erősítik is.
Magyarország nem célország
A hatékony és tisztességes menekültügyi eljárás így mindenki érdeke, menekülőé és a befogadó országé egyaránt. A kiadvány ezenkívül abból indul ki, hogy Magyarország számos történelmi, nyelvi és gazdasági okból nem valódi célország a menekülők számára. Ezt a tényt évtizedek óta ürügyként használja a szakmapolitika arra, hogy elkerülje a menekültügy szerkezeti átalakítását és fejlesztését. Még ha a tranzitország-jelleg alapvetően nem is változtatható meg, a megfelelő reformokkal a menekülők nagyobb része érezné azt, hogy valóban van lehetősége védelmet kapni és beilleszkedni Magyarországon.
Öt lépés
E három alapelvből kiindulva a füzet több tucat konkrét javaslatot fogalmaz meg, melyek közül öt lépés kiemelten fontos ahhoz, hogy értelmes menekültpolitikáról lehessen beszélni:
- Biztosítsuk, hogy a menekülők valóban és legálisan beadhassák a menedékkérelmüket
- Tranzitzónák helyett regisztrációs táborok kellenek
- Emberi léptékű és emberi tartózkodásra alkalmas befogadó állomásokra van szükség
- Szigorúbb szabályok az őrizetre vonatkozóan
- A menekültvédelem mit sem ér az integráció lehetősége nélkü
A Magyar Helsinki Bizottság szerkesztette javaslatcsomag pontjai között a fentiek részletes kifejtésén túl egyebek mellett szerepel a menekültekkel foglalkozó hatósági ügyintézők, jogi segítők, szociális munkások, tolmácsok továbbképzése és pszichológiai támogatása; a sérülékeny csoporthoz tartozó személyek (például kínzásáldozatok, családjuktól elszakadt gyermekek, stb.) korai és megfelelő szakmai előírások alapján történő beazonosítása; a jelenleg rendkívül bonyolult és szerteágazó eljárások egyszerűsítése, költségeinek csökkentése; vagy az önálló Menekültügyi Hivatal és egy Menekültügyi Információs Központ felállítása. Külön fejezet foglalkozik közös biztonságunkat érintő konkrét javaslatokkal is.
A kiadvány készítői tisztában vannak vele, hogy a jelenlegi politikai és társadalmi környezetben javaslataiknak nem lesznek azonnali hatásai. A menekültügy ugyanakkor a XXI. századi Európa egyik kiemelt társadalmi kérdése, melyre ideig-óráig lehet bezárkózó, jogsértő válaszokat adni, azonban közép és hosszú távon Magyarországnak is ésszerű, az európai rendszerbe illeszkedő megoldásokat kell majd találnia.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve