Az agrártárca vezetőjének október 31-éig fel kell mérnie a hazai sertéságazat termelői és feldolgozói kapacitásait (állattartó telepek, vágóhidak), valamint - a külgazdaságért felelős miniszter bevonásával - az év végéig fel kell mérnie a meglévő és a potenciális külföldi piaci igényeket, az értékesítési csatornákat és azok fejlesztési lehetőségeit, új csatornák kialakításának lehetőségeit. Programot kell kidolgoznia emellett magyar sertéshústermékek külpiaci megjelenésének támogatására.
Ugyancsak október végéig az uniós előírások teljes körű figyelembevételével át kell tekintenie a vágóhídi húsminősítés szabályait és működését abból a szempontból, hogy hogyan lehet azt a minőségi magyar sertéshús érdekében továbbfejleszteni.
Szintén október 31-éig kell elkészítenie a sertéságazati termelési és piaci információs rendszer fejlesztésének, működtetésének koncepcióját.
Ugyanerre a határidőre - a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős nemzetgazdasági miniszter bevonásával - az állattenyésztő vállalkozások finanszírozásának javítása érdekében meg kell vizsgálnia a hitelezés bővítéséhez szükséges új fedezetek bevonhatóságát (így különösen termőföld, közraktárjegy).
Az állattartók terheinek csökkentése érdekében a miniszter december 31-éig előterjesztést készít a kormánynak az európai uniós szabályozásnál szigorúbb vagy eljárásukat tekintve ésszerűtlen, állattartást érintő környezetvédelmi szabályok felülvizsgálatáról.
A kormányhatározat rögzíti azt is, hogy az adópolitikáért felelős nemzetgazdasági miniszter az agrárminiszter bevonásával - az őszi adótörvény-módosítások előkészítése során - vizsgálja meg, van-e lehetőség a termelői szövetkezések (termelői csoportok, szövetkezetek és más együttműködési formák) fejlődését ösztönző adózási szabályok megalkotására.
A fejlesztéspolitikáért felelős miniszternek október végéig át kell tekintenie a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által működtetett, a sertéstermékpályához kapcsolódó vállalkozásokat érintő egyedi hitelkonstrukciókat és szükség szerint javaslatot tesz fejlesztésükre, átalakításukra.
Rögzíti a határozat azt is, hogy tekintsék át és fejlesszék a "Minőségi Magyar Sertéshús" védjegyet és terméktanúsítási rendszert október 15-ig, valamint azt, hogy a Magyar Turizmus Zrt. a biztonságos, jó minőségű magyar hústermékek iránti fogyasztói bizalom erősítése érdekében dolgozzon ki kiemelt közösségi marketingprogramot 2013. március 1-jéig.
Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet számára kiemelt szakmai programot készít az agrártárca vezetője a sertésgenetikai és takarmányozási kutatások területén, tenyésztési, termelési integrációs és kutatás-fejlesztési programot a hazai genetikai állományra, különös tekintettel a mangalicára és más magyar sertésfajtákra (magyar nagyfehér sertés, magyar lapály sertés, stb.) alapozott termékfejlesztésre, a belőlük készült termékek minőségbiztosítására és piacra jutására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve