A budai Várnegyed frekventált részén található Úri utcában a cég egy 45 négyzetméteres lakásért havonta csak 13 800 forintot, egy 340 négyzetméteres lakásért pedig 220 ezret fizet Budavár önkormányzatának az egykori diplomataellátó ingatlankezelőjéből lett privát cég. A lap a kerület független (korábban DK-s) képviselője, Veres Dávid közérdekű adatigényléséből azt is megtudta, hogy a helyi vezetés még a kerület saját árképzésénél is sokkal alacsonyabb áron adta oda a CD Hungary-nak az említett ingatlanokat.
A magánembereknek pályázniuk kell, akár több ember közül választják ki a megfelelő tulajdonost. Egy másik bérleti irat szerint az Úri utcában egy 46 négyzetméteres, félkomfortos lakást 76 ezer forintért adtak ki. A nem önkormányzattól, hanem a piacról bérelt ingatlanok ára még ennél is drágább lehet.
A Magyar Nemzet korábban több I. kerületi gyanús ingatlan-bérbeadásról írt. A budavári lakásmutyi néven elhíresült ügy lényege, hogy a budai Várnegyedben fillérekért bérelhettek önkormányzati lakásokat fontos emberek, a lakásbérleti pályázatokról Nagy Gábor Tamás polgármester döntött. A volt felesége például egy 71 négyzetméteres vári lakást 81 ezer forintért bérelt.
A címlapképen az Úri utca látható, a végében az egykori Forgách-palotával. A kép forrása: MTI/MTVA/Bizományosi: Róka László.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve