Az esetleges behurcolási útvonalakra elkészítették a protokollokat, felkészítették a szereplőket, a társhatóságokat és egészségügyi intézményeket. A magyarországi készültségi állapot megfelelő - fogalmazott Kovács Attila. Mint kiemelte, a betegséget eddig nem hurcolták be az Európai Unióba, az egyetlen spanyol nővér kivételével, aki viszont a biztonsági rendszabályok megszegésével fertőződött meg.
Egyébként egy esetleges behurcolás sem jelent járványveszélyt, mert az Ebola egy nagyon sérülékeny vírus, amely megfelelő higiénés környezetben hamar életképtelenné válik. A magyarországi közegészségügyi, higiénés állapotok és a kórházi ellátás feltételei sem hasonlíthatóak össze a gócországokéval. A szakember elmondta: az ország arra is felkészült, hogy hazahozzon egy esetlegesen Nyugat-Afrikában megfertőződött magyar állampolgárt.
Így állították meg a járvány
Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője a nemzetközi adatokat sorolta: eddig közel tízezren betegedtek meg a nyugat-afrikai térségben, a legsúlyosabb helyzettel Libériában néznek szembe. Kifejtette, hogy valószínűleg alábecsülik a valós számokat, amelyeket figyelembe véve akár heti ötezerrel is nőhet a fertőzöttek száma. Ugyanakkor Nigériában és Szenegálban megállt a betegség terjedése, ami leginkább a kontaktok egyenkénti felkutatásának köszönhető.
Guineában, Sierra Leonéban és Libériában most a járvány elfojtása a legnagyobb feladat, de a térségben nagyon szűkös az egészségügyi kapacitás. Legalább 600-1000 nemzetközi szakértőre, és 11 ezer jól képzett, helyi szakemberre lenne szükség.
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a múlt heti, a járvány terjedését napirendre tűző brüsszeli tanácskozáson tett látogatásáról szólva kifejtette, a megbeszélésen áttekintették a tagállamok intézkedési tervét és azt, hogy az egyes országok milyen segítséget nyújthatnak az ebolajárvánnyal leginkább sújtott országoknak. A járvány elleni védekezés jegyében Magyarország védőfelszereléseket és fertőtlenítő szereket, valamint labordiagnosztikai kapacitást ajánlott fel.
Még nem érkezett ebolagyanús minta
A 24 órában működő Nemzeti Biztonsági Laboratórium már felkészült a minták fogadására, de eddig nem érkezett ebolagyanús vizsgálati anyag. Egy múlt heti, infekciókontrollal foglalkozó konferencián elhangzottakra reagálva Zombor Gábor cáfolta, hogy az intézmények nincsenek tisztában egy ebolás beteg megjelenésével járó teendőkre. Mint hangsúlyozta, minden egészségügyi intézmény kellő időben körlevelet kapott a teendőkről, a beszerzendő védőfelszerelésekről és az eljárási rendről, amely megfelel a WHO eljárásrendjének.
A repülőtéri ellenőrzéssel kapcsolatban megjegyezte, a hőkamerás szűrés az Ebola esetében teljesen hatástalan és felesleges. Ilyen kontrollt csak a fertőzött térségből közvetlen járatot fogadó légikikötőkben végeznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve