A kormány 44,4 milliárd forintot hagyott jóvá a Testnevelési Egyetem új campusának kialakítására. Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő most azt tudakolta Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől, hogy pontosan milyen tételekből áll a 44 milliárd forintos költségterv.
A parlament honlapján elérhető képviselői kérdésre a miniszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár válaszolt; ebből kiderül, hogy a lebonyolítás költségeire 1,5 milliárd forintot, az építés-kivitelezésre 40,3 milliárdot, a sporttechnológiai beszerzésekre 2,2 milliárd forintot szánnak.
A jelenlegi campus infrastruktúrájának korszerűsítésével és annak kibővítésével új campus épül, ehhez bevonják az Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) által használt, Budapest XII. kerület, Alkotás utca 48. szám alatti területeket is, valamint új sportlétesítményeket kap az egyetem a Csörsz utca 2-4. szám alatti ingatlanon, továbbá Velencén egy új vízisport-telep és rekreációs központ épül.
"A kormány az elmúlt években több sikeres programot indított el a sport mint stratégiai ágazat területén. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb állomása a Testnevelési Egyetem fejlesztése, hiszen Európa legrégebben alapított testkulturális felsőoktatási intézménye a testnevelő tanár és edzőképzés, az élsportolók fejlődésének, a gyermekeink sportolásának és az egészséges életmódra nevelésnek az alappillére. Magyarországon kiemelkedően fontos a jó szakemberek képzése, akik a humán értelmiség részeként a sport legkülönbözőbb területein alkalmazható tudással, megfelelő gyakorlati tapasztalattal kimagasló emberi és szakmai teljesítményre képesek, közreműködve ezzel a magyar sport társadalmi, gazdasági és kulturális jövőképének alakításában. Az intézmény felszereltsége és sportpályáinak többsége azonban elavult és nem felel meg a 21. század követelményeinek. A kormány célja, hogy Európában egyedülálló oktatási központ jöjjön létre, ezért a Testnevelési Egyetem a 2016-2019 . közötti időszakban teljesen megújul" - írta válaszában Rétvári Bence.
A fejlesztés azonban nem csak a sport- és felsőoktatási, de fontos városfejlesztési beruházás is. A környező kerületek és a főváros számára is több új funkciót tartalmaz, illetve korszerűsíti a városi infrastruktúrát - tette hozzá az államtitkár.
| Épületfelújítások | bruttó terület (négyzetméter) |
| Meglévő uszoda | 1644 |
| Diákhotel | 3461 |
| Diákhotel | 2160 |
| Tudásközpont, sportmúzeum | 7209 |
| Fórum | 1215 |
| Vívócsarnok | 814 |
| Labor/iroda | 1418 |
| Labor (NSTI, SAK) | 1464 |
| Iroda | 1833 |
| Labor/iroda | 1429 |
| Labor (NSK) | 1414 |
| Üzemeltetési épület | 324 |
| Apartmanház | 685 |
| Központi, oktatási épület átalakítása (melyből új építés: 4501) | 19096 |
| Új építések | |
| Sporthotel + szolgáltatás a sportteraszon | 9700 |
| Atlétikai csarnok + 2. multifunkcionális csarnok | 9000 |
| Új sportuszoda | 3000 |
| Kollégium | 5100 |
| Tornacsarnok, labdajátékok, küzdősportok, lőtér, mélygarázs | 18 881 |
| Csörsz utcai sportkomplexum, mélygarázs | 9300 |
| Összesen (felújítás + új építés) | 99 147 |
| Velence, vizisport telep és oktató központ | 3725 |
| Mindösszesen (felújítás + új építés) | 102 872 |
| Forrás: parlament.hu | |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve