A kormány a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített keretéből 200 millió forint átcsoportosítását rendelte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számára a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria épületeinek és kiállítótereinek megújítására - derül ki a ma megjelent Magyar Közlönyből. A kormány ugyanakkor felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegyen javaslatot legfeljebb 450 millió forint biztosítására a Szépművészeti Múzeum 2013 őszén tervezett Caravaggiótól Canalettóig - Két évszázad itáliai festészetének remekművei című kiállításának megrendezéséhez.
A kormány korábbi döntése szerint a Nemzeti Galéria beolvad a Szépművészetibe, s a létrejövő Új Nemzeti Galéria - más közgyűjteményekkel együtt - a 2018-ra elkészülő Múzeumnegyedben kap majd helyet az Ötvenhatosok terén. A múzeumprojekt tervezett költsége a Városliget rekonstrukciójával együtt 120 milliárd forint, amelynek nagy részét uniós forrásból teremtenék elő.
A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretből csoportosítanak át 25,3 millió forintot az Emmi határon túli kulturális feladatok támogatási keretének javára, amelyből a Felvidék középkori templomait és azok szárnyasoltárait bemutató könyvsorozat kiadását segítik.
A kormány egy harmadik határozatában a Nemzeti Jogszabálytár működtetéséhez csoportosít át hét minisztérium fejezetéből összesen 379,4 millió forintot. A vidékfejlesztési, honvédelmi, belügy-, külügy-, nemzetgazdasági, nemzeti fejlesztési és emberi erőforrások minisztériumoktól egyformán 54,2-54,2 millió forintot vonnak el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) számára. A KIM tavaly nyáron indította el a nemzeti jogszabálytárt az njt.hu weboldalon, ahol - a Magyar Közlöny oldalával ellentétben - szabadon kereshető mindenféle magyar jogszabály.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve