Orbán Viktor szerint Magyarországon 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni. A miniszterelnök erről az Inform Média lapcsoportnak adott interjúban beszélt, amelyet a haon.hu hírportál közölt. A kormányváltás évében a költségvetést konszolidáltuk, tavaly rendbe tettük az adórendszert: arányos adórendszert vezettünk be és bevontuk a közterhek viselésébe a bankokat és a multicégeket is - emlékeztetett az előző két év jelentős eredményeire a miniszterelnök.
"Miután az európai válság miatt a bankok nem hiteleznek elegendő mértékben, idén megteremtjük a gazdaságfejlesztés finanszírozásának kereskedelmi bankokon kívüli rendszerét: fejlesztjük a Magyar Fejlesztési Bankot, új rendszerben működtetjük a garanciaintézeteket, az Export-Import Bankot új pályára állítjuk, és agrárbankot hozunk létre állami szerepvállalással. Tehát létrejön a pénzügyi finanszírozás kereskedelmi bankoktól független intézményrendszere" - mondta Orbán.
Az is fontos cél, hogy 2012 végén ne tartozzunk a recesszióban lévő európai országok közé, 2013-ban pedig be akarunk lépni a legdinamikusabban növekedő európai gazdaságok sorába, s ott is az élmezőnyhöz akarunk tartozni. 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni - fűzte hozzá a kormányfő.
Keletre tekintünk
A keleti kapcsolatokra vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszterelnök kijelentette: a kínai-magyar kapcsolatok korábban meggyengültek, de most újra erősek. Ismertetése szerint nekik határozott elképzelésük van arról, hogy hol lesz a helye a jövő világgazdaságában Közép-Európának és Magyarországnak. Fantáziát látnak a térségben, előre is küldték a zászlóshajóikat: az egyik az informatikában és távközlésben erős Huawei, a másik a vegyiparban érdekelt Wanhua. Ezekkel a cégcsoportokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, újabb beruházásokról és bővítésekről egyeztetünk - mutatott rá Orbán Viktor.
Hozzátette: a nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk, EU-tagok, NATO-tagok vagyunk, de szükség van keleti nyitásra: Kína, India, Szaud-Arábia, Oroszország és Azerbajdzsán kiemelt célpontja a magyar gazdaságpolitikának.
Sikertörténet lesz Miskolc
Az Észak-Alföld és Észak-Magyarország helyzetével kapcsolatos kérdésre kifejtette: sokfajta gondolat és terv létezik arról, hogyan kell az elmaradott térségeket fejleszteni. Debrecen és Nyíregyháza sikeres város, a következő sikertörténet pedig Miskolc lesz. Sokkal több ott a potenciál és az életerő, mint amit eddig felszínre tudtunk hozni. De vannak kevésbé fejlett közepes városok és elmaradott térségek is. Éppen ezért a kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló döntések során, valamint a startmunkaprogramok kidolgozásakor már 2011-ben is a népesség arányán felül juttattunk forrásokat ebbe a régióba, és ez történik 2012-ben is - mondta a miniszterelnök.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve