A végleges formáját áprilisig elnyerő - az is szerepel, hogy a tartozások száma nem haladhatná meg a tízet, a csődvédelmi időszakot pedig öt évben állapítanák meg.
Szerdai ülésén tárgyalhatja a kormány a családi csődvédelem intézményét, miután a két kormánypárt között elvi egyetértés van a nehéz helyzetbe került, jövedelemmel rendelkező családok megsegítésére irányuló intézkedésről - mondta a lapnak Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.
A kisebbik kormánypárt eredeti javaslatuk szerint azok léphetnének be a csődvédelembe, akiknek tartozása több mint 200 ezer forint, de kevesebb mint 40 millió. A tartozások száma nem haladhatná meg a tízet, vagyis ennél kevesebb cég, illetve banknak lehetne törlesztési kötelezettség. A csődvédelmi időszakot öt évben állapítanák meg, ennyi ideje lenne egy családnak, hogy a csődgondnok segítségével minden tartozását rendezze. Az eredeti tervezet szerint a jogszabály 2016 elején léphet életbe, mindamellett nem kizárt, hogy a csődvédelmet kérők fokozatosan kerülhetnek be - fogalmazott a politikus.
A Fidesz azzal a feltétellel támogatja a konstrukciót, ha az olyan szegényeken segít, akik önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, önként hajlandók minden életmódbeli változtatásnak eleget tenni és nyitottak az adósság átütemezésére.
A tervek szerint ha valaki nem vallja be valós jövedelmét, és erre bármikor fény derül, az adós azonnal kikerül a csődvédelem alól, elveszíti a moratóriumot, és minden követelés ismét érvényesíthető lesz vele szemben - írta a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a tartozás teljes elengedése nem jöhet szóba, annak mértéke ötven százaléknál kevesebb lehet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve