A kormány november végi határozatában úgy rendelkezett, hogy a lakosság energiahatékonysági fejlesztéseit uniós pályázati források helyett csak hitel alapon fogja ösztönözni. Pályázati támogatás a kormányzati tervek szerint csak állami illetve egyházi intézmények számára lesz elérhető.
Pedig a lehetőség adott: az új uniós finanszírozási időszakban akár százmilliárd forint is jutna a magyar otthonok felújítására. A magyar kormány és Brüsszel által is elfogadott Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program tartalmazza és elhatárolja a lakossági energiahatékonysági felújítására vonatkozó beruházási támogatásokat is.
Az állam nélkül alig várható valami
A felmérés legfontosabb eredménye, hogy a háztartások csaknem kétharmada pályázati források nélkül, csak saját megtakarításaira és hitelekre alapozva nem fogja felújítani otthonát a következő három évben. A magyar családoknak ugyanis nincs megtakarítása - állapítják meg.
Érthető, ha az állam azt várja, hogy a háztartások is áldozzanak otthonuk felújítására. Ugyanakkor ugyanilyen jogos elvárás a lakosság részéről, hogy az állam is támogassa a hatalmas, elöregedett, energiapazarló épületállomány korszerűsítését, hiszen ennek révén csökken az ország energia- és importfüggősége, javul a külkereskedelmi mérleg, és tízezrek juthatnak munkához vidéken is - véli Bart István, az Energiaklub társelnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve