Tuzson Gergely, a DOE elnöke szerint a jelenlegi szabályozás nem tesz különbséget magán- és munkahasználat között, a játékboltokban kapható egyszerűbb és a több millió forint értékű, kiváló minőségű felvételt készítő gépek között. Ez főleg azoknak okoz nehézséget, akik ezeket munkához használnák, mivel a fotós, videós megbízásokra gyakran csak pár nappal korábban kapnak felkérést, de ennyi idő alatt esélyük sincs engedélyhez jutni - tette hozzá a szervezet vezetője az MTI szerint.
Ahhoz, hogy valaki pilóta nélküli légi járművet - azaz drónt, repülőgépmodelleket - reptessen Magyarországon, eseti légtérhasználati engedélyt kell igényelnie, ehhez legalább 30 nappal a tervezett igénybevétel előtt be kell nyújtani a kérelmet a Honvédelmi Minisztériumhoz.
Kapcsolódó
Ha közterületen szeretne valaki forgatni, képeket készíteni, akkor az illetékes önkormányzattól, míg magánterület esetén a tulajdonostól is szükség lehet hozzájárulásra. A vállalkozásoknak a tevékenységet emellett be kell jelenteniük az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is - derül ki a közleményből.
A drón okozta kárt a felelősségbiztosítás csak akkor fedezi, ha azt szabályosan, minden engedélyt beszerezve használta a tulajdonosa. Ha az üzemeltetők betartják az adott országban érvényes előírásokat, akkor a külföldön okozott kárt is megtérítik. Ehhez azonban az üzemeltetőnek utasbiztosítást is kell kötnie - mondta Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.
A DOE-nek jelenleg 560 magánszemély és 52 vállalkozás a tagja; az egyesületből szinte mindenki rendelkezik biztosítással.
Jelenleg az Európai Unió minden országában más szabályok érvényesek a pilóta nélküli légi járművek működtetésére, az EU célja azonban, hogy ezekre az eszközökre egységes szabályok vonatkozzanak. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség készíti elő a szabályozási keretrendszerről szóló javaslatot, amely az ügynökség honlapjáról letölthető és véleményezhető.
(Olvasta már? Reagált a Ryanair a járattörlésekre)
Fotó: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve