Az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke azt mondta: olyan javaslatokkal készülnek, amelyek javítani fogják az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika helyzetét.
Az Opten céginformáció-szolgáltató cég adatai szerint áprilisban rekordszámban szűntek meg a cégek Magyarországon - mondta Burány Sándor, kiemelve: "több mint 4600 vállalkozás dobta be törölközőt". Tavaly, havi átlagban, mintegy 3400 cég szűnt meg Magyarországon. Idén csak az első negyedévben több mint 17 ezer - emelte ki a képviselő, aki szerint év végéig a megszűnő cégek száma az 50 ezret is eléri majd.
Az MSZP úgy véli, ezért elsősorban az Orbán-kormány gazdaságpolitikája felelős, amelyet az új költségvetésben is folytatni kívánnak - jegyezte meg a szocialista képviselő. Burány Sándor szerint olyan adó- és költségvetés-politikát kell folytatni, amelynek nyomán nem rekordszámban szűnnek meg a cégek, hanem éppen ellenkezőleg, meghozza a munkavállalói és a cégalapítási kedvet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve