Kedden közli a KSH a mezőgazdasági termelői árak júniusi adatát. Májusban a növényi termékek árának 0,9 százalékos csökkenése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az áprilisi 4,1 és a márciusi 1,4 százalékos növekedés után. Márciust megelőzően az árak hét hónapon keresztül elmaradtak az egy évvel korábbiaktól - írta az MTI.
Szerdán a GDP második negyedéves alakulásának előzetes adatát jelenti a KSH. Még az előzetesen közölt meglepő emelkedésnél is jobban erősödött a GDP az első negyedévben: 4,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi alacsony szintről, még inkább, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal emelkedett.
A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások 3 százalékos és az ipar 6,8, ezen belül a feldolgozóiparé 7,8 százalékos növekedése járult hozzá. Az építőipar teljesítménye 25 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve