A csődbe ment vállalkozások vagyontárgyait a hagyományos formában lebonyolított egyedi árverések és pályáztatások helyett 2015-től központosítottan, új internetes felületen értékesítik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az EÉR (http://eer.gov.hu) létrejötte elősegíti, hogy minél többen vegyenek részt az eljárásokban licitálóként, ezzel élénkíti az árversenyt. A befolyó magasabb vételárnak köszönhetően a felszámoló a hitelezői igények és munkavállalói kintlévőségek korábbiaknál nagyobb hányadát tudja majd kifizetni - áll a szaktárca közleményében.
Az EÉR oldalon 7000 forintos díj fejében bárki regisztrálhat, az árveréseken azonban csak az vehet részt, aki előzetesen nyilatkozik arról, hogy nem áll kapcsolatban a felszámolás alatt álló vállalkozással. A licitet nem csak a nyertes, hanem a második legjobb ajánlatot tevő is köteles tartani. Az Elektronikus Értékesítési Rendszer felhasználói szabályzata a kormányzati honlapon itt érhető el.
Az elektronikus árverési-pályázati felület egy állami szerv által működtetett és felügyelt rendszer lesz, amely biztosítja a rendszergazdai feladatokat ellátó személyzetet, ügyfélszolgálatot tart fenn az esetleges problémák elhárítására, a hibák kijavítására és a felhasználói észrevételek feldolgozására. A szoftvernek 0-24 óráig megbízhatóan, fennakadás nélkül kell működnie, betartva a vonatkozó IT-biztonsági szabályokat, ajánlásokat is.
Kunfalvi Zoltán, a felszámolói névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatok irányításáért és összehangolásáért felelős miniszteri biztos elmondta: "a vásárlóként bárki számára elérhető online felület várhatóan nagy lendületet ad a felszámolások során esedékes vagyonértékesítéseknek. A rendszer használata a felszámolók számára kötelező minden olyan esetben, amikor a vagyontárgyakat a csődtörvény rendelkezései szerint árverés vagy pályázat útján kell értékesíteni. Az EÉR nagy előnye, hogy biztonságos és stabil, a rendszer a felületen történő összes cselekményt naplózza és eltárolja, tehát az értékesítés és az üzemeltetés is átláthatóvá válik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve