Füziné Kajdy Zita, Orfű független polgármestere pénteken az MTI-nek azt mondta: a község vízellátását biztosító Toplica-kút vize a mintegy tíz nappal ezelőtt nagy esőzés miatt opálossá, zavarossá vált. A polgármester az ivóvízfogyasztással összefüggő megbetegedésről nem tudott.
A DRV Zrt. honlapján arról tájékoztatta a lakosságot a Baranya Megyei Kormányhivatal illetékes járási Népegészségügyi Osztályával történt egyeztetést követően, hogy többször vettek mintát laboratóriumi vizsgálat céljából a kút nyers vízéből, valamint a hálózatba táplált és hálózati vízből.
A vizsgálat megállapította, hogy a vízben talált baktériumoknak közvetlen élettani hatása nincsen, amelyről a területi háziorvost is tájékoztatták.
A DRV Zrt. ugyanakkor az egészségügyi hatósággal történt egyeztetést követően megelőzésképpen elrendelte az ivóvíz fogyasztását megelőző 15 perces forralását.
A vízforralást követően a víz teljes biztonsággal iható a csecsemőknek is. Egyéb felhasználásra, például fürdésre is alkalmas a víz, de véletlen lenyelése sem veszélyezteti senki egészségét - áll a legutóbbi tájékoztatásban.
A vállalat továbbá hangsúlyozta, hogy folyamatosan végzi az intenzív hálózati mosatásokat a településen, ellenőrzi a víz minőségét, amelyet az egészségügyi hatóságnak továbbít.
A társaság emellett lajtos kocsival is biztosítja a lakók számára az ivóvizet a településen a korlátozás visszavonásáig. A cég vízmű tájékoztatása szerint a jelenlegi helyzet feloldása hivatalosan karácsony után, december 27-én várható.
Fotó: Stocksnap
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve