Az új fogalom szerint az elektromos gépkocsi lehet tisztán elektromos meghajtású, amely csak akkumulátorral rendelkezik, illetve külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi. Ez utóbbi tartalmaz egy belső égésű motort, továbbá akkumulátort is, amelyet külső forrásból is tölteni lehet.
A hibrid elektromos gépkocsi hatótávolsága elektromos üzemben legalább 15 kilométer kell, hogy legyen, míg a növelt hatótávolságú hibrid gépkocsié - csak akkumulátorral - legalább 50 kilométer.
A jelenlegi szabályozás szerint a csendes gépkocsi zajterhelése nem haladhatja meg a decibelben meghatározott küszöböt, míg a kis légszennyezésű gépkocsinál a károsanyag-kibocsátást szabályozza a rendelet.
A nemzeti fejlesztési miniszter kiegészíti a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendeletet is, a szintén a kormány honlapján megjelent tervezetében.
Ebben szerepel, hogy a környezetkímélő gépkocsik hatósági vizsgáztatásakor a környezetkímélő jelleg megállapítása csak gyári kivitelű gépkocsi esetében végezhető el. A műszaki vizsgán az üzembentartó kérheti a korábban megállapított környezetvédelmi osztályba sorolás módosítását, hogy az megfeleljen valamelyik új kategóriának.
Mint ismert, a kormány részben a paksi atomerőmű bővítése kapcsán állt látványosan a villanyautók mellé.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve