A közleményben emlékeztettek arra, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetésével folyamatban van a Velencei-tavi partfal komplex, fenntartható rehabilitációja című, európai uniós támogatású projekt megvalósítása. A 14 milliárd forint tervezett összköltségű beruházás célja Magyarország harmadik legnagyobb tava vízminőségének fenntartható javítása, a part menti területek természet-közeli állapotának megőrzése, valamint jó ökológiai állapotának fenntartása.
A 2016 augusztusa óta zajló és a tervek szerint augusztus végén záruló projekt keretében öböl- és áramlásjavító kotrást végeztek, a leromlott állapotú partvédművek, partfalak megújultak, ívóhelyeket és halbölcsőket hoztak létre, illetve nádmonitoring és nádgazdálkodási tervet készítettek. Ugyanakkor a projektben az engedély nélküli csónakkikötők régi, balesetveszélyessé vált vendégmólóinak újjáépítésére és a közforgalmi kikötők (Agárd, Gárdony, Pákozd, Velence, Velence északi kanyari kikötő) teljes felújítására nem volt forrás.
Kapcsolódó
A kormány a szakmai és társadalmi igényeket figyelembe véve támogatta e két fejlesztési célt, amelyeket 2022 végéig kell megvalósítani.
A Velencei-tavi csónakkikötők vendégmólóinak újjáépítésére 506 millió forintot biztosítanak, így Gárdonyban 1071, Velencén 391, míg Sukorón 75 méternyi vendégmóló újul meg. A közforgalmú hajóállomások korszerűsítésére 276 millió forint jut, amiből a kikötők megújítása mellett korszerűsítik a közvilágítást, illetve korszerű elektromos töltőket telepítenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve