Az OTP és az MKB után így a harmadik szereplővel is megállapodhatnak a munkáltatók, ha béren kívüli juttatásként Szép kártyát kívánnak adni munkavállalóiknak. Az első időszakban lehetnek különbségek az egyes bankok között a felhasználhatóság szempontjából − nyilván előnyt élveznek a korábban ébredők −, ez a különbség azonban el fog tűnni, ha felgyorsulnak az események, s mind több elfogadóhely csatlakozik majd.
A szállodák, éttermek, fürdők és egyéb létesítmények ugyanis akkor járnak a legjobban, ha kártyatípustól függetlenül fogadni tudják a munkavállalókat. Arról, hogy a juttatás végül melyik bank kártyájára kerüljön, a munkáltató dönt − a munkavállalók véleményét kikérheti, de az alkalmazottak nem választhatnak szabadon kibocsátót. Ahogyan egyébként az sem volt jellemző, hogy a három utalványforgalmazó cég közül szabadon választhasson a munkavállaló, aki csak az összeget határozhatta meg.
Az egyes bankok ajánlatai között nem lesz nagy különbség. A munkáltatót nem terheli jutalékfizetés, így költséget nem spórolhat, eltérés legfeljebb a kártyák érvényességi idejében vagy cseredíjában lehet.
Mást is kínálnak
Annak ellenére, hogy a Szép kártya igényléséhez nem szükséges számlát nyitni, a kártyakibocsátó adhat erre ajánlatot. Emellett profiltól függően egyéb szolgáltatást, terméket is kínálhat kedvezményesen, akár a cafeteria-rendszer részeként. A K&H például biztosítást, az OTP és az MKB Bank pedig akár pénztárszolgáltatást − azzal, hogy utóbbiról a munkavállaló, s nem a cég dönt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve