A hagyományos szezonális ellenőrzések kiterjednek a vendéglátó-ipari létesítményekre, az ott zajló tevékenységre és az elkészített vagy forgalmazott élelmiszerekre - közölte Zoltai Anna, a Nébih vendéglátás és étkeztetés felügyeleti osztályának vezetője az állami hírtévében. Az ellenőrök vizsgálják a higiéniát, az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását - ez utóbbi esetében különösen nagy jelentősége van a hőkezelésnek vagy a hűtésnek - és figyelik a személyi higiéniát is.
Tájékoztatott arról is, hogy évek óta nagy hangsúlyt fektetnek az élelmiszerek nyomon követhetőségének ellenőrzésére. Tapasztalataik szerint az igényes vendéglátóhelyeken nyomon követhetőek a felhasznált alapanyagok, élelmiszerek. A vendéglátásban is kötelező a fogyasztókat figyelmeztetni az élelmiszerek allergiát okozó jellemzőire - közölte Zoltai Anna.
A tavalyi, két hónapon át tartó nyári ellenőrzésekről elmondta, hogy 30 tonna terméket vontak ki a forgalomból, ami szavai szerint nem jelentős mennyiség. A tipikus hibák közé sorolta például a takarítás hiányát, a nem megfelelő mosogatást, az egészségügyi vizsgálatok nélküli dolgozók alkalmazását, a személyi higiéniás szabályok megszegését, vagy az utcai értékesítéskor felmerülő hiányosságokat, közöttük a kézmosó és a személyzeti illemhely hiányát.
A fogyasztók a Nébih zöld számán, a 06/80-263 244-es telefonszámon jelezhetik, ha hiányosságokat tapasztalnak - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve